Új módszerrel a stroke hatékony gyógyításáért

  • stroke1

A stroke, köznapi nevén szélütés, az agyban olyan hirtelen bekövetkező hemodinamikai (véráramlási) zavar, melynek következtében az agy állományának pusztulása perceken belül megindul. Az érelzáródás szinte azonnal idegrendszeri tüneteket okoz. A stroke olyan súlyos betegség, hogy az első évben a betegek egyharmada meghal, és az életben maradottak nagyobb része is maradandó tünetekkel, rokkantsággal számolhat élete hátralévő részében. Magyarországon különösen sokan, évente 50.000-en kapnak stroke-ot és évente 20.000-en halnak meg a stroke miatt.

A stroke kezelés intenzív kutatásának eredményeként már több mint 1000 gyógyszert próbáltak ki a gyógyszergyárak, eddig átütő siker nélkül. Azokban az esetekben, ahol az idegrendszeri tünetek kialakulása után rövid idővel azonosítható az érelzáródás pontos helye, lehetőség van a vérrög katéteres eltávolítására. Az eljárás műtéti beavatkozásnak számít, melynek során egy eszközzel, mint dugóhúzóval a dugót a palackból, az elzáródott agyi érből a vérrögöt kihúzzák. Az időben végzett sikeres beavatkozás esetén a véráramlás újraindul és a maradandó agykárosodás kivédhető.

A beavatkozás kizárólag akut stroke esetén végezhető el olyan centrumokban, ahol ehhez a diagnosztikához és a beavatkozáshoz szükséges eszközök, valamint a kivitelezéshez szükséges sürgősségi, neurológusi, radiológiai és intervenciós-neuroradiológiai, aneszteziológiai személyi szakmai feltételek rendelkezésre állnak.

 A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban elsők között az országban az említett tárgyi és szakmai feltételek kitartó szervezési előkészítés után megvalósultak. Az elmúlt egy hónapban két sikeres trombektómiás beavatkozás is történt rendkívül jó eredménnyel. Az elkövetkezendő időszakban várható, hogy a térségben minden rászoruló stroke-os betegnél a beavatkozás hozzáférhetővé válik.

Jelenleg folyamatos ellátásban a budapesti Országos Idegtudományi Intézet mellett csak Kaposváron zajlik az új módszerrel történő beavatkozás.

Hír kategóriák
Italautomata