Párbeszéd és tapasztalatcsere a kínai orvosokkal

A legnagyobb, 15 milliós kínai nagyváros Shanghai rangos orvosdelegációja tett félnapos látogatást a Somogy megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban.

  • A Kínai delegáció küldöttei láthatóak a képen, egy asztal mellett ülnek mindannyian.

A legnagyobb, 15 milliós kínai nagyváros Shanghai rangos orvosdelegációja tett félnapos látogatást a Somogy megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban. A kínai orvosokat elsősorban a 12,4 milliárd forintos kórházi csúcsberuházás és a magyar egészségügy érdekelte, de szívesen küldenék a hagyományos kínai orvoslás elismert ottani szakembereit is Kaposvárra. A vendéglátás nem volt öncélú, a felek egy hónapon belül angol nyelvű ajánlattal élnek egymás felé, hogy miben tudnak a közeljövőben együttműködni és kölcsönös előnyök mentén megállapodni.

A kínai delegációt a megyei közgyűlés részéről Jakó Gergely alelnök kísérte, míg a kórház vendéglátói Dr. Moizs Mariann stratégiai igazgató, Prof. Dr. Oláh Tibor orvosigazgató, Vargáné Petes Gyöngyi ápolási igazgató, Szentgróti József gazdasági igazgató, Dr. Kelemen Veronika reumatológus szakorvos, Dr. Szörényiné Ványi Gabriella PREFI vezető, Szaszkóné Böjtös Gyöngyi informatikai vezető voltak. Dr. Moizs Mariann a jó vendéglátó házigazda összes erényével, minden aprólékos kérdésre – angolul is – válaszolt és kifejezte együttműködési szándékait a kínai orvosdelegáció irányában.

A kínaiak a finanszírozástól a betegutak szervezésen át az önkéntes ápolói rendszerig minden felől érdeklődtek. Shi Rongfan igazgatóhelyettes, a legnagyobb kínai város kórházának fejlesztési igazgatóhelyettese elmondta: a shanghai Shenkang Kórház Fejlesztési Központja, a városi önkormányzat által létrehozott, állami tulajdonban lévő non-profit szervezet.

Ez egy olyan koordinációs központ, amely 34 kórház működését, fejlesztését, tervezését irányítja, igazgatja, szabályozza. Feladata többek között az állami egészségügyi intézmények fejlesztése is. Szolgáltatásai közé tartozik például egy online internetes rendszer, melynek segítségével a már említett 34 kórház szolgáltatásai közül lehet válogatni. Ki lehet keresni például a kórházak közül a beteg számára legalkalmasabbat, orvosok közül a legszimpatikusabbat, ki lehet választani egy kívánt kezelést vagy kezelő orvost, de akár be is lehet jelentkezni a rendszer segítségével egy-egy orvoshoz.

Sun Hong, dékánhelyettes, Shanghai Hagyományos Kínai Orvoslás Kórház női vezetője tájékoztatást adott arról, hogy miként szeretnének valódi szakembereket küldeni Magyarországra, mert tapasztalják, hogy a sok kuruzsló kissé elrontotta a kínaiak jó hírnevét. A két város kórházi vezetése Jakó Gergelynek – a Somogy Megye Közgyűlése alelnökének javaslatára megállapodott, hogy november végéig mindkét egészségügyi centrum konkrét javaslattal él, azután pedig hivatalos formába öntik mivel tudják segíteni egymást.

A vendégek a látogatás hátralévő részében megtekintették többek között a csecsemő és gyermekosztály akut részlegét, valamint az átadás előtt álló szívkatéteres laboratóriumban Dr. Papp Előd osztályvezető főorvos angol nyelven kalauzolta végig őket.

Hír kategóriák
Italautomata