Önkénteseink összetartása

 

Az ajándékozó bővelkedik és, aki mást felüdít, maga is felüdül. Tanítja a Példabeszédek könyve és élik meg minden nap, amikor látogatnak a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház önkéntesei. Olyan emberekről van szó, akik szabadidejükben látogatják meg a gyógyító osztályok betegeit, és igyekeznek jelenlétükkel erősíteni, támogatni, biztatni a testben vagy lélekben szenvedőket. Hosszú évek óta már, hogy erősítik a kórház segítő, gyógyító rendszerét és cserébe semmit nem várnak. Ez az önzetlenség, a kórház iránti elkötelezettség jellemző az önkéntesekre.

Az elmúlt év óta, megbecsülése jeléül,  a kórház kikapcsolódást, feltöltődést is kínál az önkénteseinek. A 2015-ös évben Balatonlellén tölthettek el néhány napot.

Szemelvény az önkéntesek gondolataiból:

„Én személy szerint örültem a lehetőségnek, mivel nem minden csoporttárssal találkoztam az év során. Az meg, hogy verőfényes napsütésben és 25 fokos vízben fürödhettünk, külön ajándék volt számunkra. … Nekem külön élmény volt az étkezés. Nagyon jó hangulatban, és jóízűen fogyasztottuk el a kórháztól kapott és az önkéntesek által összeállított svédasztalos reggelit és vacsorát. Csak megköszönni tudom a lehetőséget…” (Antal Andrásné, Ili)

„Egymástól is sokat kaptunk (tanultunk). Jóízűeket beszélgettünk, saját készítésű sütiket kóstolgattunk, volt időnk, alkalmunk az egymás iránti értő figyelemre.” (Miklainé Várhelyi Ildikó)

„Mindannyian örömmel fogadjuk a ránk bízott feladatokat.” (Mátyók Ilona)

„Sok mindenre nyitott ember lévén számomra mindig nagy öröm, ha az önkéntes szolgálatot végző társaimmal találkozhatom, legyen szó személyes találkozásról utcán vagy a kórházban, vagy a kéthetenkénti alkalmakról.

Isten iránti hála volt a szívemben a jó idő miatt, a közös fürdés a társaimmal maradandó élmény volt. Említhetném az esti filmnézést, amikor közösen szipogtunk a szívet melengető képsorok láttán. Az esti zsíroskenyerezés, beszélgetés. Üde színfoltja volt ott tartózkodásunknak két előadónk, akiket nagy érdeklődéssel hallgattunk. Hogy nemcsak engem ragadtak meg az ott hallottak, hanem a többieket is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nagyon sok hozzászólás, kérdés hangzott el. Hálás vagyok.” (Pappné Biró Mária)

“Elgondolkodtató és igen tanulságos volt Dombóváriné Böhm Erzsébet -a marcali hospice osztály főnővérének – beszámolója a végstádiumos daganatos betegek ápolásáról. Igen nagy hozzáértésről, beleérző képességről tett bizonyságot.” (Jóföldi Gáborné, Hajni)

Hír kategóriák
Italautomata